Amit az e-liquid-ről tudni kell

2014.10.03 08:31

Napjainkban már sikerült elérni azt, hogy általában az emberek tudatában vannak, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha valaki rendszeresen dohányzik. Nemcsak, hogy folyamatosan felhívják az emberek figyelmét erre, hanem folyamatosan elrettentő példákkal, képekkel sugallják az ember számára, hogy mivel is jár, ha valaki aktív dohányos. Mindezek következtében már előrevetíthető volt, hogy biztosan számos terméket dobnak majd a piacra, amely segít a leszokásban, vagy éppen helyettesíti azt.

Az elektromos cigaretta, a hagyományoshoz hasonló elven működik. A különbség viszont az, hogy nem annyira ártalmas, illetve a benne lévő folyadék, úgynevezett e-liquid tartalmazhat nikotint, de akár lehet nikotinmenteshez is hozzájutni. Századunkban egyre elterjedtebb a használata, mivel megvan az emberekben az akarat a leszokás irányába, illetve hajlam az egészségesebb életmódra, viszont gyakran nem képesek még sem leszokni. Nos, ez elektromos cigi ebben is segíthet, mivel saját kezűleg lehet adagolni a nikotin mennyiséget, így folyamatosan lehet csökkenteni az adagokat, egy idő után pedig teljesen felhagyni vele.

Az elektromos cigi talán legfontosabb része a benne lévő e-liquid folyadék, amelyet gyakorlatilag elszív, a készülék használója. Ez lényegében egy ízesített folyadék, amely viszonylag alacsony hőmérsékleten légneművé válik, ezt pedig elektromos áram segítségével érik el. Ennek a folyadéknak a legfontosabb alkotóeleme a propilén glikol vagy növényi glicerin. A kettő közül bármelyik képes a füst hatását kelteni, az íze egy nagyon picit édes, a belégzése pedig eléggé hasonló a levegővételhez. Általában mindkét alapanyag megtalálható ezekben a folyadékokban, valamint ezen kívül szokott tartalmazni ízesítő aromát, igény szerint nikotint, illetve egyéb adalékanyagot. Ezek az összetevők viszont korántsem annyira károsak, mint a cigi által a szervezetbe juttatott megannyi mérgező gáz.

Vissza

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode